Keith Haring többször is lefestette Andy Warholt, azaz Andy Mouse-t:
Valóban ismerték is egymást. Andy W. Keith H. támogatója és barátja volt:
Joe Dallesandro
A berlini filmfesztivál zsűrielnöke szerint a hatvanas évek homoszexuális ikonja, Joe Dallesandro nemcsak a férfiakra tett hatást izgató külsejével, hanem a nőkre is. A fesztivál megfelelő szekciójának díját azonban nagyrészt Andy Warholra tett hatása miatt kapja.
(forrás)
Keith Haring (1958 – 1990)
A mindössze 31 évesen AIDS-ben elhunyt homoszexuális Keith Haring 2008-ban ünnepelné 50. születésnapját, amelyről számos kiállítással és eseménnyel emlékeznek meg világszerte, például a budapesti Ludwig Múzeumban, a Művészetek Palotája épületében. Haring jellegzetes figuráit, a „sugárzó bébit” vagy a kutyát emberek milliói ismerik. Könnyen azonosítható, a vonalra mint művészi kifejezőeszközre épülő stílusát a New York-i metróban kísérletezte ki, ahol kezdetben üres fekete hirdetőfelületekre rajzolt. Inspirációját többek között a graffiti és hip-hop kultúrából merítette, de ezen kívül számos irányzat és művészi stratégia hatott rá, mint például az absztrakt expresszionizmus, a pop-art és maga ANDY WARHOL.
Képeit mindig vázlat és javítás nélkül, könnyed kézzel, egyetlen lendülettel készítette el.
Haring számára a művészet elsősorban a kommunikáció egy formáját jelentette. Üzenetét a legszélesebb tömegekhez kívánta eljuttatni, így művészetét nem csak kiállítótermekben vagy múzeumokban, hanem a legváltozatosabb formában és felületeken – köztereken vagy a saját üzletében, a Pop Shopban árusított termékeken át is – terjesztette. Bár eredeti szándéka az volt, hogy művészetét a hétköznapi emberek számára is elérhetővé tegye, képeinek ára halála után 18 évvel csúcsokat dönt a műtárgypiacokon.
Műveiben az amerikai fogyasztói társadalom kritikája keveredik a keresztény ikonográfia, az Európán (vagy földön-) kívüli civilizációk jelképeivel egy sajátos univerzumban, melynek szereplői rajzfilmfigurák, televíziók, számítógépek, a dollár, piramisok és repülő csészealjak, emberek és kutyák, angyalok és szörnyek. Összetett és egyéni szimbólumrendszere segítségével az erőszak és a hatalom, a szerelem és a vágy, a születés, később a betegség és a halál egyetemes érvényű vízióit jeleníti meg.
A „Haring”-stílus: a folyamatos vonal
Művészetének legfontosabb eleme a vonal, mely megszakítások nélkül és mintegy véletlenszerűen kanyarog: előbb kontúrrá, majd végül szimbólummá válik. Képeit sosem tervezte meg előre. A véletlen vezette vonalait; engedte, hogy a dolgok maguktól történjenek, a képek az automatikus íráshoz hasonló módon, belőle szülessenek meg. Látszólag egyszerű, de valójában zseniálisan a lényegre koncentráló, sok jelentésréteget hordozó rajzai egyszerre szólnak a szerelemről, az élvezetekről és a szexről, de egyúttal az erőszakról, az elnyomásról, agresszióról - egyetemes emberi és aktuális társadalmi kérdésekről.
A „sugárzó bébi”
A „sugárzó bébi” egy olyan világ jelképévé vált, amelynek álomszerű atmoszférája közel állt az új amerikai science-fictionhöz, és ugyanabban az évben született, mint E.T., Steven Spielberg földönkívülije. Keith Haring a „sugárzó bébi” figuráját úgy definiálta, mint az élet, az energia, a boldogság és a jövőbe vetett remény megtestesítőjét. Ez olyan médiabarát üzenet volt, amely hamarosan számtalan formában tűnt fel: kitűzőkön, pólókon, matricákon, stb.. Mostanra világszerte mint Haring védjegyet tartják számon.
A „metrórajzok”
Amikor Keith Haring 1980-ban New Yorkba érkezett, azonnal magával ragadta a graffitik világa. Megtalálta azonban a módját annak, hogyan működjön együtt a graffitiművészekkel anélkül, hogy versengene velük. Az éjszaka leple alatt telerajzolt vonatszerelvények helyett a metróaluljárókban elhelyezett, szabadon álló fekete reklámtáblákat választotta célpontjául.
Minden reggel ébredés után zsebébe csúsztatott egy doboz fehér krétát, és felszállt a metróra, hogy Manhattanen keresztül, Brooklyn és Harlem között utazgasson. Ha észrevett egy üres hirdetőtáblát, leugrott a vonatról és gyorsan befedte azt rögtönzött képeivel, több száz képet hagyva ezzel hátra az iskolája felé vezető úton. Négy éven át mint saját galériáját használta a metrót, majd figyelme saját üzlete (Pop Shop) és nagyszabású kültéri akciók felé fordult.
Képeit mindig vázlat és javítás nélkül, könnyed kézzel, egyetlen lendülettel készítette el.Haring számára a művészet elsősorban a kommunikáció egy formáját jelentette. Üzenetét a legszélesebb tömegekhez kívánta eljuttatni, így művészetét nem csak kiállítótermekben vagy múzeumokban, hanem a legváltozatosabb formában és felületeken – köztereken vagy a saját üzletében, a Pop Shopban árusított termékeken át is – terjesztette. Bár eredeti szándéka az volt, hogy művészetét a hétköznapi emberek számára is elérhetővé tegye, képeinek ára halála után 18 évvel csúcsokat dönt a műtárgypiacokon.
Műveiben az amerikai fogyasztói társadalom kritikája keveredik a keresztény ikonográfia, az Európán (vagy földön-) kívüli civilizációk jelképeivel egy sajátos univerzumban, melynek szereplői rajzfilmfigurák, televíziók, számítógépek, a dollár, piramisok és repülő csészealjak, emberek és kutyák, angyalok és szörnyek. Összetett és egyéni szimbólumrendszere segítségével az erőszak és a hatalom, a szerelem és a vágy, a születés, később a betegség és a halál egyetemes érvényű vízióit jeleníti meg.A „Haring”-stílus: a folyamatos vonal
Művészetének legfontosabb eleme a vonal, mely megszakítások nélkül és mintegy véletlenszerűen kanyarog: előbb kontúrrá, majd végül szimbólummá válik. Képeit sosem tervezte meg előre. A véletlen vezette vonalait; engedte, hogy a dolgok maguktól történjenek, a képek az automatikus íráshoz hasonló módon, belőle szülessenek meg. Látszólag egyszerű, de valójában zseniálisan a lényegre koncentráló, sok jelentésréteget hordozó rajzai egyszerre szólnak a szerelemről, az élvezetekről és a szexről, de egyúttal az erőszakról, az elnyomásról, agresszióról - egyetemes emberi és aktuális társadalmi kérdésekről.
A „sugárzó bébi”
A „sugárzó bébi” egy olyan világ jelképévé vált, amelynek álomszerű atmoszférája közel állt az új amerikai science-fictionhöz, és ugyanabban az évben született, mint E.T., Steven Spielberg földönkívülije. Keith Haring a „sugárzó bébi” figuráját úgy definiálta, mint az élet, az energia, a boldogság és a jövőbe vetett remény megtestesítőjét. Ez olyan médiabarát üzenet volt, amely hamarosan számtalan formában tűnt fel: kitűzőkön, pólókon, matricákon, stb.. Mostanra világszerte mint Haring védjegyet tartják számon.
A „metrórajzok”Amikor Keith Haring 1980-ban New Yorkba érkezett, azonnal magával ragadta a graffitik világa. Megtalálta azonban a módját annak, hogyan működjön együtt a graffitiművészekkel anélkül, hogy versengene velük. Az éjszaka leple alatt telerajzolt vonatszerelvények helyett a metróaluljárókban elhelyezett, szabadon álló fekete reklámtáblákat választotta célpontjául.
Minden reggel ébredés után zsebébe csúsztatott egy doboz fehér krétát, és felszállt a metróra, hogy Manhattanen keresztül, Brooklyn és Harlem között utazgasson. Ha észrevett egy üres hirdetőtáblát, leugrott a vonatról és gyorsan befedte azt rögtönzött képeivel, több száz képet hagyva ezzel hátra az iskolája felé vezető úton. Négy éven át mint saját galériáját használta a metrót, majd figyelme saját üzlete (Pop Shop) és nagyszabású kültéri akciók felé fordult.
Candy Darling (1944-1974)
Candy Darling egy transzszexuális Warhol szupersztár volt, aki Warhol Flesh és Woman in Revolt című filmjeiben szerepelt.James Lawrence Slattery néven született New Yorkban, az elvált édesanyja nevelte fel, aki állítólag egy erőszakos alkoholista volt. A mai napig nincs egyetértés születésének pontos dátumáról, 1944-ben, 1946-ban, vagy 1948-ban jött világra.
Megnyerte a "Most Beautiful Baby" versenyt, de - az édesanyja hiábájából - lányként :). 17 évesen az anyja rátámadt, hogy pletykák szerint a helyi buzi bárba jár. James kilépett a szobából, és már csak nőként tért oda vissza.
Az első felvett neve Hope Slattery volt, melyet 1963/4 körül vett fel, mikor már hormoninjekciókat kapott. Később megváltoztatta a nevét Candy Darling-ra. Állítólag a Candy-t egyszerűen azért választotta, mert szerette a cukrokat :).
Andy Warhollal 1967-ben találkozott, aki felkérte, hogy szerepeljen a Flesh és a Woman in Revolt című filmjeiben. Később Candy több filmben is szerepet kapott, melyeket nem Warhol készített. Játszott együtt Jane Fonda-val és Sophia Loren-nel is.
1974-ben tüdőgyulladást és leukémiát állapítottak meg nála az orvosok. A leukémiát valószínűleg a hormonkezelések idézték elő nála. Mielőtt meghalt volna (körülbelül) 29 évesen, a hálálos ágyában levelet írt Andy Warholnak és a követőinek: "Unfortunately before my death I had no desire left for life . . . I am just so bored by everything. You might say bored to death. (D)id you know I couldn't last. I always knew it. I wish I could meet you all again.". A temetőben nagy tömeg kísérte...
Megnyerte a "Most Beautiful Baby" versenyt, de - az édesanyja hiábájából - lányként :). 17 évesen az anyja rátámadt, hogy pletykák szerint a helyi buzi bárba jár. James kilépett a szobából, és már csak nőként tért oda vissza.
Az első felvett neve Hope Slattery volt, melyet 1963/4 körül vett fel, mikor már hormoninjekciókat kapott. Később megváltoztatta a nevét Candy Darling-ra. Állítólag a Candy-t egyszerűen azért választotta, mert szerette a cukrokat :).
Andy Warhollal 1967-ben találkozott, aki felkérte, hogy szerepeljen a Flesh és a Woman in Revolt című filmjeiben. Később Candy több filmben is szerepet kapott, melyeket nem Warhol készített. Játszott együtt Jane Fonda-val és Sophia Loren-nel is.
1974-ben tüdőgyulladást és leukémiát állapítottak meg nála az orvosok. A leukémiát valószínűleg a hormonkezelések idézték elő nála. Mielőtt meghalt volna (körülbelül) 29 évesen, a hálálos ágyában levelet írt Andy Warholnak és a követőinek: "Unfortunately before my death I had no desire left for life . . . I am just so bored by everything. You might say bored to death. (D)id you know I couldn't last. I always knew it. I wish I could meet you all again.". A temetőben nagy tömeg kísérte...
- Candy-t megemlíti a The Velvet Underground nevű zenekar a "Candy Says" című dalában:
- Szerepel Lou Reed "Walk on Wide Side" című dalában is, több sztárral együtt.
- Az "I Shot Andy Warhol" című filmben Stephen Dorrf alakítja.
- Imdb-n is megtalálod adatlapját.
- Adatlapja a Warholstars honlapján.
"I have always believed that socially unacceptable men make much better lovers because they are more sensitive."
Andy Warhol és a televíziózás
„Mindenhol tudok dolgozni: kis és nagy helyeken is.” – mondja David Hockney egy amerikai tévéinterjúban 1981-ben. Ahogy beszél, a kamera a ruháját fürkészi, különös részletekre fókuszálva a külsején – a furcsa zoknijára, a piros-fehér sapkájára… Végül Mr. Hockney elhallgat és elhangzik a riporter első hallható kérdése: „David” – mondja egy hang, melyet azonnal felismerünk, ő Andy Warhol – „szereted a szőkéket?”
Warhol egész életében mestere volt számos médiumnak: festményeknek, szobroknak, filmkészítésnek, divatnak és, mint az Interview című magazin szerkesztője, a magazinkiadásnak is. A Hayward Gallery Londonban egy új szemszögből tekint vissza munkájára: először nyílik kiállítás arról a 42 darab tévéepizódról, amit valaha készített - sugallva, hogy amikor a showkészítés finom művészetéről beszélünk, ez a félénk, furcsán kinéző ember Pittsburg-ból nem volt teljesen idióta. Nem hagyta, hogy megállítsák.
„Szeretem a televíziót.” – mondta egykor Warhol. „Ez az a médium, amiben leginkább szeretek ragyogni. Igazán féltékeny vagyok mindenkire, akinek saját showja van a tévében. Szeretnék egy saját showt.”
A Fashion című 10 részes show volt Warhol első behatolása a televíziózásba, mely a divat pazar világáról szólt. Egy helyi, new york-i tévécsatorna, a Manhattan Cable adta le a 30 perces műsort $75-ért. Vincent Fremont – a show producere és később az Andy Warhol Enterprises alelnöke – szerint, ez egy olyan csatorna volt, „ahol néha a műsorod első 10 percét nem adták le, mert még tartott a hokimeccs”.
Az első rész – a Make-Up – a szájfény és a szemceruza felviteléről szólt. Egy mozdulatlan kamera vette fel, ahogy egy gyönyörű modell igazi, partiba illő démonná válik. Az egész annyira lényeg nélkülinek hat, mégsem tudod levenni a szemed a modell szögletes arcáról, melyet a kamera gyönyörűen mutat meg.
Egy kevésbé ambiciózus ember ezen a ponton véget vetett volna kezdő televíziós karrierjének, de - meggyőződve arról, hogy csak a tévé adhatja meg számára a világhírnevet, amire vágyik – Warhol elutasította az elbátortalanítást.
Az első rész – a Make-Up – a szájfény és a szemceruza felviteléről szólt. Egy mozdulatlan kamera vette fel, ahogy egy gyönyörű modell igazi, partiba illő démonná válik. Az egész annyira lényeg nélkülinek hat, mégsem tudod levenni a szemed a modell szögletes arcáról, melyet a kamera gyönyörűen mutat meg.
Egy kevésbé ambiciózus ember ezen a ponton véget vetett volna kezdő televíziós karrierjének, de - meggyőződve arról, hogy csak a tévé adhatja meg számára a világhírnevet, amire vágyik – Warhol elutasította az elbátortalanítást.
„A televízió olyan dolog volt, amivel Andy tényleg törődött.” – mondta Mr. Fremont.
„Andy Warhol showja 27 részt élt meg a több, mint 3 év alatt, felgyorsulva sebességében (egyes őrült epizódokban akár 30 vendég is szerepelt) és nagyságban. 1985-ben – egy éven át tartó tárgyalások után – Mr. Fremont biztosította a show újjászületését az MTV-n, melyet Andy Warhol 15 percének neveztek. Végül Warhol álma, hogy műsora rendszeresen szerepeljen egy nemzeti tévében, valóra vált.
„Ha a tévében futó legnagyobb show sztárja lennél és egy este sétálnál a levegőn egy átlagos utcán Amerikában, és ha benéznél az ablakokon és magadat látnád a televíziókészülékekben mindenkinek a nappalijában, elfoglalva egy kis helyet náluk, el tudnád képzelni, hogy akkor hogyan éreznél? – írta 1975-ben Warhol. „Valaki, aki tudja, hogy rendszeresen szerepel valakinek a tévéképernyőjén… megvan minden tere, amit bárki valaha kívánhatott, ott a televizókészülékben.”
1987 február 22-én Warhol - miután befejezett négy részt az Andy Warhol 15 percéből - egy rutin műtét után bekövetkező szívrohamtól meghalt.
Azon a napon, amikor Warhol meghalt, David Sussking, aki akkor Amerika egyik legelső és legismertebb beszélgetős műsorának a házigazdája volt már 30 éve, szintén elhunyt. Mindkét haláleset a másnapi New York Times címlapján szerepelt, ám Warholé az oldalon kissé feljebb. Apróságnak tűnik – hogy egy művész több ismertséget szerzett magának, mint egy tévésztár – de ez az a poszthumusz egoizmus, ami Warhol arcára csalta a mosolyt halálakor.
Azon a napon, amikor Warhol meghalt, David Sussking, aki akkor Amerika egyik legelső és legismertebb beszélgetős műsorának a házigazdája volt már 30 éve, szintén elhunyt. Mindkét haláleset a másnapi New York Times címlapján szerepelt, ám Warholé az oldalon kissé feljebb. Apróságnak tűnik – hogy egy művész több ismertséget szerzett magának, mint egy tévésztár – de ez az a poszthumusz egoizmus, ami Warhol arcára csalta a mosolyt halálakor.
(A teljes cikk angolul itt olvasható.)
Women and Pop Art 1958-1968 - blog, kiállítás, film
Women and Pop Art 1958-1968
A Pop Art-ra a férfiak dominanciája jellemző, ám egy készülődő kiállítás megpróbál rámutatni a tényre, hogy számos nő is ténykedett Pop Art művészként.
A Women and Pop Art 1958-1968 egy kiállítás, ami 2010-ben Philadelphia-ban nyitja majd meg kapuit.
A Women and Pop Art 1958-1968 (angol nyelvű) blog a kiállítás tervezését és a témában forgatott dokumentumfilm elkészítésének folyamatát mutatja be, valamint fórumot kínál mindezek megvitatására. Emellett olyan női művészek életét, munkásságát és Pop Art-hoz való viszonyát is felfedi, akik a kiállítás megszerevezésében résztvesznek. A blogon elsősorban a filmből láthatunk interjúkat a művésznőkkel.
A Women and Pop Art 1958-1968 egy kiállítás, ami 2010-ben Philadelphia-ban nyitja majd meg kapuit.
A Women and Pop Art 1958-1968 (angol nyelvű) blog a kiállítás tervezését és a témában forgatott dokumentumfilm elkészítésének folyamatát mutatja be, valamint fórumot kínál mindezek megvitatására. Emellett olyan női művészek életét, munkásságát és Pop Art-hoz való viszonyát is felfedi, akik a kiállítás megszerevezésében résztvesznek. A blogon elsősorban a filmből láthatunk interjúkat a művésznőkkel.
A blogot itt találod.
Andy Warhol énekelt is
A montreali szépművészeti múzeum Warhol Live című nagyszabású tárlata, amely a pop art atyjának a zenével és a tánccal való kapcsolatát hivatott bemutatni, igazi szenzációként tálalja a The Druds együttes felvételét, amelyet Warhol több kortárs képzőművésszel, Claes és Patty Oldenburggal, Lucas Samarasszal és Jasper Johnsszal hozott létre 1963-ban. Warhol egy 1977-es interjúban, amelyet a High Times című magazinnak adott, mesélt erről a zenekarról és elismerte, hogy nagyon rosszul énekelt, de úgy tűnt, egyetlen felvétel sem maradt a The Druds után.
A québeci múzeumnak azonban sikerült a lehetetlen, megtalálták a hangfelvételeket. Persze a zene rettenetes: a gitárok úgy szólnak, mintha borotválnának, miközben hamis hangok ismételgetik: "Coca Cola üvegben". Nem véletlen, hogy Warhol nem folytatta saját zenei karrierjét, ugyanakkor a zene átitatta művészi munkásságát.
Warhol alkotás közben rendszeresen hallgatott fejhallgatón egyszerre rockot és klasszikus zenét, ezzel is ledöntve egy szigorú határt a különböző műfajok befogadásában.
A québeci múzeumnak azonban sikerült a lehetetlen, megtalálták a hangfelvételeket. Persze a zene rettenetes: a gitárok úgy szólnak, mintha borotválnának, miközben hamis hangok ismételgetik: "Coca Cola üvegben". Nem véletlen, hogy Warhol nem folytatta saját zenei karrierjét, ugyanakkor a zene átitatta művészi munkásságát.
Warhol alkotás közben rendszeresen hallgatott fejhallgatón egyszerre rockot és klasszikus zenét, ezzel is ledöntve egy szigorú határt a különböző műfajok befogadásában.
(A teljes cikk itt olvasható.)
Roy Lichtenstein élere és híresebb festményei
Roy Lichtenstein (1923 - 1997)
Amerikai festő, pop art művész, aki műveiben a reklámok és képregények stílusát használta fel. A pop art-ot így definiálta: "not 'American' painting but actually industrial painting" ("nem 'amerikai festészet', hanem ipari").
1996-ban 154 nyomatot és két könyvet ajándékozott a Washigton D.C.-beli The National Gallery-nak. Mint számos más alkotás is, Lichtenstein The Entablature Series című festményei is megsemmisültek a 2001. szeptermber 11.-ei terrortámadásban. A budapesti Ludwig Múzeumban is látható festménye! Műveinek száma 4500-re tehető.
Első műve, ahol a jellegzetes vastag kontúrokat és raszterpontokat használta, az 1961-ben készült Look Mickey volt.
1996-ban 154 nyomatot és két könyvet ajándékozott a Washigton D.C.-beli The National Gallery-nak. Mint számos más alkotás is, Lichtenstein The Entablature Series című festményei is megsemmisültek a 2001. szeptermber 11.-ei terrortámadásban. A budapesti Ludwig Múzeumban is látható festménye! Műveinek száma 4500-re tehető.
Első műve, ahol a jellegzetes vastag kontúrokat és raszterpontokat használta, az 1961-ben készült Look Mickey volt.
Leghíresebb műve az 1963-ban készült Whaam!. Ez az egyik legkorábban keletkezett pop art alkotás. A képregényes stílust a képen a nagy Whaam! felirat erősíti fel és a sárga dobozban lévő szöveg: "I pressed the fire control... and ahead of me rockets blazed through the sky...". A kép azt ábrázolja, amint egy harcoló repülőgép rakétát küld az ellenség gépébe, ami sárga-piros lánggal robban fel. A kép jelenleg a londoni Tate Modern-ben található.
Leghíresebb képei:T-talán (M-Maybe)
The kiss
The kiss
Takka Takka
Korábban feltöltött Roy Lichtenstein-képek: itt!
Jean-Michel Basquiat
Jean-Michel Basquiat élete
(1960. december 22 – 1988. augusztus 12)
Basquiat egy amerikai művész, költő és zenész, aki népszerűségére elsősorban graffiti művészként tett szert New Yorkban, majd sikeres neo-expresszionista festő lett az 1980-as években. Festményei azóta is nagy hatással vannak a modern festőkre.
Basquiat Brooklynban született. Folyékonyan beszélt franciául, spanyolul és angolul. Gyakran olvasott szimbolista verseket, mitológiát, történelmet és orvosi szövegeket. Először édesanyja ösztönözte a festésre és rajzolásra, valamit, hogy részt vegyen művészettel kapcsolatos eseményeken. 1977-ben, amikor 17 éves volt, a barátjával elkezdett grafiti képeket festeni épületek falaira Manhattanben SAMO aláírással. (SAMO = same ol’ shit) A grafikák üzenetek voltak, például: „Plush safe he think; SAMO” vagy „SAMO is an escape clause”. A SAMO projekt a „SAMO IS DEAD” felirattal ért véget, melyet a SoHo falaira festett.
1978-ban végzett a középiskolában, majd elköltözött otthonról. A barátaival élt, pólókat és képeslapokat árult az utcán. Az 1970-es évek végén egy Gray nevű együttest alapított. Először 1980 júniusában figyeltek fel rá, mint művész, amikor részt vett a The Times Square Show-n. 1982-re már rendszeresen voltak kiállításai, amikor találkozott Andy Warhollal, akivel közös munkáik révén szoros barátságba került. 1984-ben barátai aggódni kezdtek droghasználata és paranoiás viselkedése miatt. Halálát is droghasználat okozta 4 évvel később, 28 évesen, 1988-ban. Kokain és heroint használt egyszerre („speedballing”). Halála után egy Basquiat című önéletrajzi film került megrendezésre (melyről már írtam a blogomban - itt olvashatod el, trailer-ét és plakátját pedig itt nézheted meg), valamint 2000-ben egy Downtown ’81 című film is napvilágot látott, ami Basquiat egy napját meséli el.
"Every single line means something."
"Since I was seventeen I thought I might be a star. I'd think about all my heroes, Charlie Parker, Jimi Hendrix… I had a romantic feeling about how these people became famous."
"I don't think about art when I'm working. I try to think about life."
"Believe it or not, I can actually draw."
"I don't listen to what art critics say. I don't know anybody who needs a critic to find out what art is."
"I wanted to be a star, not a gallery masco.”
(forrás: Wikipedia)
Brillo-dobozok
Andy Warhol leghíresebb szobrai a Brillo dobozok. A "grocery carton" sorozat részei voltak a Heinz ketchuppal és a Campbell leveseskonzervekkel együtt.
15 perc hírnév
A 15 perc hírnév (15 minutes of fame/famous for 15 minutes/a jövőben mindenki híres lehet 15 percre) Andy Warhol aranyköpése, mely szerint a tv révén mindenki híres lehet. Warhol pontosan 4 évtizeddel ezelőtt, 1968-ban megjósolta, hogy mindenkire vár 15 perc hírnév – elég csak az arcunkat adni valami hülyeséghez:). Agyonidézett mondása ma aktuális csak igazán, melyet főleg a média, a szórakoztató ipar, a populáris kultúra figuráira használunk. A kifejezés Warhol egy 1968-as nyilatkozatából származik: "In the future, everyone will be world-famous for 15 minutes." ("a jövőben mindenki híres lesz 15 percre"). Melyet később megismételt: "...my prediction from the sixties finally came true: In the future everyone will be famous for fifteen minutes." ("a jóslatom a 60-as évekből végre valóra vált: a jövőben mindenki híres lesz 15 percre"). Warhol megunta, hogy állandóan erről az állításáról kérdezgetik, így néha megváltaztatta: "In the future 15 people will be famous"("a jövőben 15 ember lesz híres"), "In 15 minutes everybody will be famous." ("15 perc múlva mindenki híres lesz").
Warhol úgynevezett Szupersztárjai (mint Edie Sedgwick és Nico) igazolták a nevével fémjelzett mondatot, manapság pedig a valóságshow-k. Egy újabb adaptáció szerint pedig a blogoknak és más hasonló internetes jelenségnek köszönhetően "a jövőben mindenki híres lesz 15 ember számára", de ez már csak egy átírás. Egyébként 1986-ban volt Warholnak egy 15 minutes of fame című rövidéletű tv sorozata az MTV-n. Manapság pedig egy 29 minutes of fame című brit műsor emlékeztet minket a 15 perc hírnevet jóval felülmúló Andy Warhol-ra.
A pop art-tal rokon irányzatok
nouveau réalisme (új realizmus): Az új realisták kinyilvánítják a művészet és az élet, az esztétikum és a praktikum azonosításának a vágyát, a használati tárgy és a műtárgy azonos értékét. Jelszavuk: „Mindenki művész, minden művészet.” Legfőbb eszköze a tárgyak torzítása, rombolása, valamint az irónia.
fluxus (Joseph Beuys): A 60-as években alakult ki, lényege a művész személyes közreműködésével zajló, időben végbemenő esztétikai esemény, amely ötvözi a teljesen spontán megnyilvánulásokat és a művész által pontosan megtervezett gesztusokat, történéseket.
happening (Allan Kaprow): A szó szerint történést jelentő happening az 50-es évek végén kialakuló nyitott műfaj. Olyan, időben zajló, összefüggő cselekmény nélküli eseménysor, amely magában foglalja a véletlen és a megtervezett mozzanatokat, a művészeti aktivitást és általában a közönség bevonását is. A környezetet, a zenét, a művész testét, a tárgyakat alkalmazza, s a közönséget is résztvevővé avatja. Bárhol előadható: az önkiszolgálóban, az utcán, a konyhában, egy pillanatban vagy sorozatosan.
op art (Victor Vasarely): Az op-art, azaz optikai művészet, 20. századi irányzat. Olyan művészet ez, amelyben az átlagos geometriai és matematikai törvények hatnak, s lehetővé teszik, hogy optikai hatásuk révén a mozgás és a vibrálás érzetét keltsék. Több ponton érintkezik az építészettel, belsőépítészettel, forma- és ipari tervezéssel. Az op-art a vonalrendszert, az alapvető mértani alakzatokat: négyzetet, kört, háromszöget használ, s ezeket előre elképzelt terv szerint osztja be.
fluxus (Joseph Beuys): A 60-as években alakult ki, lényege a művész személyes közreműködésével zajló, időben végbemenő esztétikai esemény, amely ötvözi a teljesen spontán megnyilvánulásokat és a művész által pontosan megtervezett gesztusokat, történéseket.
happening (Allan Kaprow): A szó szerint történést jelentő happening az 50-es évek végén kialakuló nyitott műfaj. Olyan, időben zajló, összefüggő cselekmény nélküli eseménysor, amely magában foglalja a véletlen és a megtervezett mozzanatokat, a művészeti aktivitást és általában a közönség bevonását is. A környezetet, a zenét, a művész testét, a tárgyakat alkalmazza, s a közönséget is résztvevővé avatja. Bárhol előadható: az önkiszolgálóban, az utcán, a konyhában, egy pillanatban vagy sorozatosan.
op art (Victor Vasarely): Az op-art, azaz optikai művészet, 20. századi irányzat. Olyan művészet ez, amelyben az átlagos geometriai és matematikai törvények hatnak, s lehetővé teszik, hogy optikai hatásuk révén a mozgás és a vibrálás érzetét keltsék. Több ponton érintkezik az építészettel, belsőépítészettel, forma- és ipari tervezéssel. Az op-art a vonalrendszert, az alapvető mértani alakzatokat: négyzetet, kört, háromszöget használ, s ezeket előre elképzelt terv szerint osztja be.
The Velvet Underground és Nico
A The Velvet Underground egy amerikai, new york-i rockzenekar, mely 1965 és 1973 között működött. 1992 és 1994 között újraegyesültek. Leghíresebb egykori tagjai Lou Reed, Nico és John Cale.
Az elsők voltak azon zenekarok közül, akik avatgárd behatásokkal ötvözték a zenéjüket. Gyakran nyers és kemény hangzása sokakat befolyásolt a későbbi punk, hard rock és alternatív előadók közül. Nevükhöz híven underground zenét játszottak. Olyan zenei irányzatot képviseltek, amely elvontsága miatt csupán nagyon keveseket ragadott magával, ám Andy Warhol felfigyelt rájuk 1964-ben és a menedzserük lett. Warhol népszerűsége segítette az együttest nagyobb hírnévre szert tenni és több profithoz jutni. Warhol pártfogásával sikerült a zenekarnak a Verve kiadóhoz szerződnie.
Nicót, az énekesnőt Andy Warhol ajánlotta az együttesnek. Később azonban komoly konfliktus alakult ki Nico és a zenekar vezetője, Lou Reed között. Az egyetértés hiánya miatt a heroinfüggő Nico távozott, sikeres szólókarriert kezdett, amely 1988 júliusában agyvérzés miatt bekövetkezett haláláig tartott. Nico (1938-88) német énekesnő, dalszövegíró, színésznő, modell és Warhol-szupersztár volt, aki becenevén vált híressé. Mint énekesnő, egyaránt emlékezünk rá a Velvet Undergroundból és szólókarrierjére is.
A The Velvet Underground and Nico album borítóját Warhol tervezte és a dalok többségének is ő volt a producere.
A Rolling Stone magazin minden idők 500 legjobb albumának listáján a 13. helyre sorolta, az együttest pedig a 19. legjobbnak nyilvánította. (forrás: Wikipedia)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)