Egy Warholt magasztaló, REÖK-öt elmarasztaló cikk részletei az Indexről, melyet megjelenése után ki is állítottak Szegeden Keith Haring Andy Warholról készített festménye mellé
- Van valahol Andy Warhol-katalógus már? Mert három hete mondták, hogy lesz - kérdezte a pénztárban egy ötvenes férfi izgatottan.
- Nincs, de nem is lesz - mondta a pénztáros a monitorából fel sem nézve.
- Pedig azt mondták, hogy lesz - durcáskodik jogosan a férfi.
- A Dugó téri Tescóban van 500 forintért nagyon jó Warhol-könyv, abból minden kiderül - mondta a telefonálásból kiszólva a pénztárosnő kollégája.
Azért éhezi az infót a látogató, mert semmi információt nem kap, csak elveszve bolyong a szitanyomatok között a REÖK-ben. De az is kiderült, hogy a kultúraközvetítés elsődleges terepévé vált a Tesco, mert egy különleges kiállítást letudnak azzal, hogy vegyék meg a könyvet ott.
Rengeteg városi legenda és szóbeszéd szól arról, milyen is volt Andy Warhol, az egész huszadik századot meghatározó művész. A szegedi kiállítás csak a képekkel foglalkozik, ezért se az alkotóról, se műveiről nem árul el semmit, megtartják a tudást maguknak. Kiállításra képet nézni jön az ember szerintük, ami elég nagy baj esetünkben, amikor tizenvalahány ugyanolyan Marilyn Monroe-portré van kiállítva. posztstrukturalista alapon Warhol munkássága csak kontextusában és elméletével együtt érthető és élvezhető, anélkül csak jól néznek ki a képek.
A kihagyott lehetőségek helye a Reök
Pedig jól indul a kiállítás, mert az előtérben a nyolcvanas évek menő képzőművészének, a Ludwig Múzeumban hatalmas, 800 négyzetméteres tárlaton bemutatott Keith Haringnek [1] Andy Warholról festett képe áll [2], így némileg folytonosságot hoztak létre a nagy októberi kiállítással. De ezt honnan kellene tudni? Miért nem mondják el, mi közük van egymáshoz? Ki az a Haring?
Andy Warhol egy sztár, akiről sok mindent lehet tudni, és sok mindent nem, de egy kiállításnak nem az a feladata, hogy üres falakat és szögeket biztosítson a képeknek, hanem hogy meghatározzon valamiféle kapcsolatot az alkotóval és munkáival. A REÖK-ben ezzel nem foglalkoztak, a két bécsi alapítványtól összegyűjtött képeket feltették a falra, és ennyi. Az első teremben főleg Marylin Monroe-val, a másodikban az indiánokkal, a lila fejű John Wayne-nel és Geronimóval, a legvégén a híres transzvesztita-sorozatával találkozunk, közte pedig két kisebb átjáróban a lemezborítóival, a zippzáros Rolling Stones-ossal, vagy a Diana Ross-ossal. Ennyi idő távlatából inkább a történelmet érezni rajta, hogy ő valamit megváltoztatott azzal, hogy a populáris kultúrát tette a művészet középpontjába. Warhol zseniálitása, hogy az akkor kitalált dolgai ma annyira természetesek, hogy nélküle nem lenne az egész MTV-generáció, nem lenne a reklám sem ilyen, ahogy igazi popikonok sem lennének.
